ANDRÁSSY GYULA (csikszentkirályi és krasznahorkai gróf)

ANDRÁSSY GYORGY (csikszentkirályi és krasznahorkai gróf),

cs. kir. kamarás, val. belső titkos tanácsos, szent István király rendének középkeresztes vitéze, Magyarország főpohárnokmestere, a tiszai vaspályatársaság és a felső-magyarországi bányamivelő egyesület elnöke, szül. 1797. febr. 5. Kassán. A m. tud akadémia egyik alapítója 10,500 frttal; alaprajzának országgyülési megerősítésekor 1830. nov. 17. ő is a kihirdetett igazgatótanács tagjainak sorában volt; 1832. márcz. 10. választatott a II. (bölcs. társ. és tört.) osztály tiszt. tagjává. Az 1827-ben alakult pályafutási társaság alakító bizottságában tettleges részt vett, midőn pedig az 1830. jún. 11. tartott alakító gyülésen, állattenyésztő társasággá szervezkedett át, vál. tagjává, egyszersmind titoknokává választatott; ily minőségben szerkesztette több éven át a Gyerkönyv (Jelentés a magyarországi állattenyésztő társaság munkálódásairól) cz. évkönyvet, 1830-ban Döbrenteyvel, 1831-ben Tasnerral, azután egyedül. 1835. jún. 8. az állattenyésztő-társaság gazdasági egyesületté változván át, ismét megválasztatott titoknokká, mely hivatalát 1836. nov. 14-ig viselte. Ekkor Angolországba utazott. 1840. nov. 17-től 1845. jún. 25-ig az egylet másodelnöke volt. 1838. aug. 1. a Gömör és Kis-Hont, 1842. szept. 28. pedig a Sárosmegye főispáni hivatalába igtattatott. A politika s nemzetgazdaság terén való szereplése, különösen a lánczhid és vasút létesítése körül, összeesik Széchenyi gróf működésével. Meghalt 1872. decz. 19. Bécsben.

Jutalomkérdés a bányászat tökéletesítése iránt cz. czikke megjelent a Felső-Magyarországi Minervában (1829. III. 58.) Irt a Társalkodóba is 1836-ban a borászatról és 1837-ben a londoni gyapjuvásárról.

Munkái:

1. Gróf Andrássy Györgynek és gróf Széchenyi Istvánnak a budapesti hid-egyesülethez irányzott jelentése, midőn külföldről visszatérének. Pozsony, 1833. (Mely még azon évben 2. kiadásban jelent meg és német nyelven is kiadatott u. ott.)

2. Budapestnek árviz ellen megóvásáról. Pest, 1845.

Még egy kis munkát irt Tasnerral együtt az Állattenyésztésről, hely és év nélkül. Arczképe Eybl rajza után Leykum A. kőnyomatában megjelent Bécsben 1842.

krasznahorkai és csíkszentkirályi gróf Andrássy György (Kassa, 1797. február 5. – Bécs, 1872. december 19.) császári és királyi kamarás, valódi belső titkos tanácsos, Magyarország főpohárnokmestere, a Tiszai Vaspályatársaság és a Felső-magyarországi Bányamívelő Egyesület elnöke, az MTA tagja.

Élete [szerkesztés]

A Magyar Tudományos Akadémia, korábbi nevén a Magyar Tudós Társaság egyik alapítója 10 500 forinttal; alaprajzának országgyűlési megerősítésekor 1830. november 17-én ő is a kihirdetett igazgatótanács tagjainak sorában volt; 1832. március 10-én választatották a II. (bölcseleti és történeti) osztály tiszteletbeli tagjává. Az 1827-ben alakult Pályafutási Társaság alakító bizottságában tevőleges részt vállalt, amikor pedig az 1830. június 11-én tartott alakító gyűlésen, Állattenyésztő Társasággá szerveződött át, választott tagjává, egyszersmind titoknokává választották. E minőségében szerkesztette több éven át a Gyepkönyv (Jelentés a magyarországi Állattenyésztő Társaság munkálódásairól) című évkönyvet, 1830-ban Döbrentey Györggyel, 1831-ben Tasner Antallal, azután egyedül. 1835. június 8-án az Állattenyésztő Társaság Országos Magyar Gazdasági Egyesületté változott át. Ismét titoknokká választották, mely hivatalát 1836. november 14-éig viselte. Ekkor Angliába utazott. 1840. november 17-étől 1845. június 25-éig az egylet másodelnöke volt. 1838. augusztus 1-jén a Gömör és Kishont, 1842. szeptember 28-án pedig Sáros vármegye főispáni hivatalába iktatták be. A politika és a nemzetgazdaság terén való szereplése, különösen a Széchenyi lánchíd és a vasút létesítése körül, egybeesik Széchenyi István gróf működésével.

Leszármazottai [szerkesztés]

Aulendorfban (Baden-Württemberg, Németország) 1834. február 10-én vette feleségül Königsegg-Aulendorfi Franciska grófnőt (*Aulendorf, 1814. július 3.; †Bécs, 1871. április 22.). A házasságból két fiú- és két leánygyermek született:
Mária Kajetana Franciska (*Krasznahorkahosszúrét, 1834. november 30.; †München, 1916. október 18.)
Dénes István György Klement (*Krasznahorkahosszúrét, 1835. november 18.; †Palermo, 1913. február 26.)
Erzsébet Mária Kajetana Franciska Georgina Neita (*Bécs, 1840. január 26.; †Budapest, 1926. október 2.)
György Péter Klement István (*1846. január 24.; †Madeira, 1871. július 4.)

Munkái [szerkesztés]
Gróf Andrássy Györgynek és gróf Széchenyi Istvánnak a budapesti hid-egyesülethez irányzott jelentése, midőn külföldről visszatérének. Pozsony, 1833. (Még ugyanabban az évben 2. kiadásban jelent meg és német nyelven is kiadták ugyanott.)
Budapestnek árviz ellen megóvásáról. Pest, 1845.

Még egy kis munkát irt Tasnerral együtt az Állattenyésztésről, hely és év nélkül.

Arcképe Eybl rajza után Leykum A. kőnyomatában megjelent Bécsben 1842.

ANDRÁSSI JÁNOS JÓZSEF(csikszentkirályi és krasznahorkai báró),

cs. kir. ezredes és egy magyar huszár-ezrednek tulajdonosa, résztvett az 1742. és következő táborozásban, neve mint hadvezéré még 1748-ban is előfordúl.

Kiadta az osztrák hadi artikulusokat ily czímmel: Der allerdurchlauchtigstgrossmächtigsten Frauen Mariae Theresiae zu Hungarn und Böheim Königin... Articuls-Brief. München, 1742. (Hozzá van csatolva a magyar és cseh szöveg is.)






ANDRÁSSY ANTAL(csikszentkirályi és kransznahorkai báró),

rozsnyói püspök, szül. 1842. okt. 28. Románfalván, Nyitram. Atyja A. György báró volt. Tanulmányait Nyitrán kezdte és Kassán végezte; 1760-ban a jezsuiták közé lépett és próbaévekre Bécsbe küldték, hol a theologiai tanulmányok végeztével pappá szenteltetvén, a szerzet föloszlatásaig a rend tagja maradt. Visszavonult a krasznahorkai várba, mignem 1776-ban a rozsnyói püspökség fölállíttatván, a káptalan tagjává, majd nagypréposttá s 1780-ban püspökké nevezték ki; ezen kinevezés a többi kitüntetésekkel együtt a m. kir. egyetem megnyitási ünnepélyén jun. 25. hirdettetett ki. Meghalt 1799. nov. 12. Tornallyai Gedeon kanonok és szepesi főesperes mondott fölötte gyászbeszédet, mely nyomtatásban is megjelent.
krasznahorkai és csíkszentkirályi báró Andrássy Antal (Románfalva, 1742. október 28. – 1799. november 2.) rozsnyói püspök

Élete [szerkesztés]

Atyja Andrássy György báró volt. Tanulmányait Nyitrán kezdte és Kassán végezte; 1760-ban a jezsuiták közé lépett és próbaévekre Bécsbe küldték, hol a teológiai tanulmányok végeztével pappá szenteltetvén, a szerzet föloszlatásaig a rend tagja maradt. Visszavonult a krasznahorkai várba, mignem 1776-ban a rozsnyói püspökség fölállításával a káptalan tagjává, majd nagypréposttá s 1780-ban püspökké nevezték ki; e kinevezés a többi kitüntetésekkel együtt a magyar királyi egyetem megnyitási ünnepélyén junius 25.-én hirdettetett ki. Temetésén Tornallyai Gedeon kanonok és szepesi főesperes mondott fölötte gyászbeszédet, mely nyomtatásban is megjelent.

Munkái [szerkesztés]

1. Appendix subnexa censurae testamentis demonstrationis trium propositionum de poenali transitu ex religione romano-catholica ad evangelicam. Budae, 1790.

2. Epistola pastoralis ad clerum suum de necessitate unius salvificae catholicae fidei. Hely és év n.

Még a tridenti zsinat kánonainak védelmére is írt egy munkát, amely azonban halála miatt félbeszakadt.







ANDRÁSSY GÉZA (csikszentkirályi és krasznahorkai gróf),

tartalékos cs. kir. huszár főhadnagy, szül. 1857. júl. 23.

A. Manó gróf fia. A Pesti Naplóban (1881. 358.) Amerikából irt levele jelent meg.

Munkája: Az otthont mentesítő törvények Bpest, 1883. (Ism. Bud. Szemle.)







ANDRÁSSY GYULA (csikszentkirályi és krasznahorkai gróf),

magyar miniszterelnök, val. belső titkos tanácsos, a m. tud. akadémia tiszt. és igazgató tanácsának tagja, született 1823. márcz. 8. Zemplénben; az 1845-ben meghalt A. Károly fia. Középiskolai s egyetemi tanulmányait bevégezvén, tapasztalatok gyüjtése végett külföldre utazott; onnan visszatérvén a közügyek terén legelőször a Tisza-szabályozás vállalatában vett részt és 1845. decz. a szabolcsi társulat elnökévé választatott. 1847-ben Zemplénm. követe, 1848-ban főispánja volt. 1848/9-ben részt vett több csatában és vitézségével kitüntette magát, 1879. júniusában a nemzeti kormány által kiküldetett konstantinápolyi követnek. A szabadságharcz után két évig Londonban és Párisban élt 1858-ig. Czikkei, melyek a franczia és angol lapokban és folyóiratokban Magyarországról megjelentek, nagy feltünést keltettek. 1861-ben országgyűlési képviselő, 1865-ben a képviselőház alelnöke lett. Deák Ferencz mellett övé a legnagyobb érdem a fejedelem és nemzet közötti kiegyezés létrejöttében. 1867. febr. 17. magyar miniszterelnökké neveztetett ki, egyúttal átvette a honvédelmi tárczát. 1871. novemb. 14. külügyminiszter és a császári ház minisztere lett. 1872-ben Bismarckkal és Gorcsakovval jelen volt a három császár találkozásánál Berlinben. 1874-ben elkisérte ő felségét Pétervárra, 1875-ben Velenczébe, 1876-ban Reichstadtba a czárral való találkozásra; 1876. január 31. átnyujtotta a portánál hires jegyzékét. Részt vett a berlini congressuson. 1879. szept. 22. visszalépett a külügyminiszterségtől. Lónyay gróf halála után a Tiszavölgyi társulat központi bizottságának elnöke, a m. tud. Akadémiának 1876. jan. 10. óta igazg., 1888. máj. 4. pedig tiszt. tagja. 1867. a szent Istvánrend nagykeresztese, 1877. arany gyapjas vitéz, első osztályú spanyol grand és számos rendjel tulajdonosa. 1878-ban altábornagygyá neveztetett ki. Meghalt 1890. febr. 18. Voloscában.

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (Oláhpatak, 1823. március 3. – Vác, 1890. február 18.) magyar miniszterelnök, osztrák-magyar külügyminiszter.

Élete [szerkesztés]

Apja gróf Andrássy Károly (1792–1845), anyja Szapáry Etelka grófnő (1798–1876) Születési helye tekintetében a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen ifj. Andrássy Gyula gróf született 1860-ban)

Ifjúkora [szerkesztés]

Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akviel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A gróf felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”. 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe, a diétán többször felszólal, Kossuth politikájának támogatója.

A szabadságharc idején [szerkesztés]

1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vesz a pákozdi csataban, majd harcol Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgey Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptetik elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazik diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször utazik Párizsba és Londonba is. A szabadságharc bukása után nem térhetett haza.

Száműzetésben [szerkesztés]

1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effige) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal Párizsban élt, élénken részt vett a társasági életben, kora egyik legszebb férfijának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” néven emlegették. Malomvízi Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot.

A kiegyezés [szerkesztés]

Andrássy Gyula kormánya megalakulásakor (1867. február 17.). Felül középen: Andrássy Gyula miniszterelnök ; felső sor balról: Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wenckheim Béla belügyminiszter, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, Horváth Boldizsár igazságügy-miniszter ; alsó sor balról: Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Festetics György király személye körüli miniszter, Gorove István földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Barabás Miklós kőrajza)

1857-ben hazatérhet, azonnal bekapcsolódik a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között alelnöke a képviselőháznak. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője, a kiegyezést megszövegező ún. Hatvanhetes bizottság tagja. Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezi ki. Június 8-án a koronázás során ő látja el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871-ig látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt igen erős volt még a kiegyezés ellenzőinek tábora. Jelentős szerepe volt a Horvátországgal történő kiegyezésben (1868), a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.

Közös külügyminiszterként [szerkesztés]

1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának irányvonalát, megszüntette az ország izolációját, közeledett a Német Császársághoz, Oroszországhoz és Olaszországhoz is. Bismarckkal baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, a Monarchia semleges maradt az orosz-török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott Berlini Kongresszus. A Balkán helyzetét rendező konferencia során kapott lehetőséget az Osztrák–Magyar Monarchia Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott, ezek hatására lemondott. Még lemondása előtt sikerült megkötnie a Német Birodalommal az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tartott.

Utolsó évei [szerkesztés]

Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt visszavonulva töltötte kastélyában Tőketerebesen, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A tőketerebesi kastélyparkban álló mauzóleumban nyugszik feleségével együtt.

Családja [szerkesztés]

Feleségét, Kendeffy Katalin grófnőt (1830-1896) 1856. július 9-én vette feleségül Párizsban. Három gyermekük született:
Andrássy Tivadar („Duci”) (Párizs, 1857. júlis 10. – Budapest, 1905. május 13.) feleségétől, Zichy Eleonóra grófnőtől (1867-1945) 4 lánya született, köztük Katalin (Katinka, Katus, a „vörös grófnő”), aki nagykárolyi gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, köztársasági elnök felesége lett. Tivadar halála után Eleonóra feleségül ment férje testvéréhez, az ifjabb Andrássy Gyulához, aki így a lányok mostohaapja lett.
Ilona (1858–1902), gróf Batthyány Lajos (1860–1951) felesége
Andrássy Gyula, ifj. (1860–1929) Magyarország bel-és külügyminisztere






ANDRÁSSY ISTVÁN (csikszentkirályi és krasznahorkai báró),

A. Miklós, gömörmegyei főispánnak, ki a báróságot nyerte, fia. A. István gr. volt a betleri kastély építője s ezen ágnak alapítója.

Rákóczy Zsigmond erdélyi fejedelem (megh. 1652.) könyveinek jegyzékében emlittetik következő munkája: Stephani Andrássy triplex Philosophia, mely azonban elveszett; már a Zeitschrift von u. für Ungern (II. 313.) tett róla kérdést, de eddig nem került elő.

Reklama